AVD9 VFD hack kérdés
Van egy a képeken is látható 9 karakteres és ikonokkal teli fluornesz kijelzőm, aminek a paneljén még LED világított 9 multimédiás gomb is, valamint egy infra adó/vevő is van. Szeretném rákötni a Raspberry Pi-ra. A kijelző és a háttér LED-ek fénye eszméletlen jó kék. A HDD és a pwr LED-ek sárga és piros színűek.
Ez eredetileg egy AOpen XC Cube AV EA65 előlapja volt, de mivel átépítettem már régen a PC-t egy nagyobb házba (mert a mini házban lévő táp meghalt, és akkora tápot nem lehet kapni, csak Japánban), ezért az új házba ez már nem kapott helyet. Egy ideig rá volt kötve belső világításnak, de csak fűt, és úgy sem látom a tartalmát. Ezért leszedtem az alaplapról, átkötve direktben a reset és bekapcs gombokat, valamint a pwr és a reset LED-eket.
Tudom azt a lábkiosztást (http://goo.gl/ft81Go), ami a sima alap funkciókra terjed ki, azaz nem tudom, hogyan kommunikált a PC-vel a panel az egyéb funkciókat illetően.
Elvileg létezik rá Linux driver (http://goo.gl/pGq4i3). Ebből az derül ki nekem, amit sejtettem is, hogy soros porton képes valamelyik tüskepárokon kommunikálni a külvilággal, és képes bekapcsolni bizonyos fényeket, illetve kiadni magából vezérlőjeleket attól függően, hogy melyik gombot nyomta meg a user rajta.
Ha azt nézzük, hogy nem egy olcsó panelről van szó (a http://goo.gl/fBkmrE oldal szerint 14 200 Ft is van adóval együtt), akkor talán érthető, miért akarok vele megküzdeni. :)
Ha bárkinek van ötlete, tippje, hogy hogyan álljak neki, akkor azt megköszönöm, ha megosztja a tanácsait!
Páka, digit és analóg műszer van, egy 10MHz-es régi szkópom is van.
(A képeken a fehér/sárga és a fehér/zöld, valamint a fehér/piros hack-eket én tettem rá, mert oda kötöttem be direktbe az új nagyobb PC ház kapcsolóit és LED-jeit.)

Megjegyzések
Megjegyzés küldése