Ugrás a fő tartalomra

Mert váltani kell!

Mert váltani kell!
Vodafone internet csomag, ha odafigyelsz!
(MÉGSEM JÖTT BE! lásd lejjebb...)

Még az elsők között rendeltem meg 2010 márciusában a Vodafone akkor ötezresnek becézett mobilnet csomagját, melyhez járt egy Huawei D100-as WLAN/HSDPA router is. Ezt használtam 6GB maximális havi adatforgalom mellett otthon, vagy ahová elutazott a kiscsalád. Időközben a sok családi kütyü miatt a 6GB kevés lett, és gyakori volt emiatt a lassítás, illetve azóta a kedvezőbb előfizetői mobilnet csomagokra váltás is azt hozta magával, hogy váltani kell. Az egyik helyi fix szolgáltatóra, a Digire esett a választás, ahol jóval nagyobb adatforgalom mellett jóval kevesebbért netezhetek. De jött a kérdés, mi a túró legyen a 2 éves hűséggel megkötött Vodás csomaggal?

Mivel az első év után csak a készülékre vonatkozik a hűség, és az előfizetésre már nem, ezért a most év végén megjelent Vodafone internet csomagok közül a legkisebbre váltottam át az előfizetést. Erre kell tehát figyelni, de nagyon: Az előfizetési csomag átváltható az első év után. Így 2012 március végéig elcsörgedezik egy olcsóbb csomag az egyik telefonomban, és mégsem fizetek majd horror díjat egy alig vagy nem kihasznált csomagért.

Ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy ami az első évben bruttó 5000 Ft volt, majd a 2. évben 6000, annak a 27%-os ára 2012-től 6100 körül lesz, ha nem magasabb a "kerekítés" miatt (ugyanis árat simán módosíthat "bármikor" a szolgáltató).

Update (2012.01.02):

*Nabazmeg! Visszahívtak, hogy elnézést kérnek, de lefelé nem lehet váltani, és a tavalyi kérésem nem tudják jóváhagyni. Felfelé lehetne váltani hűségidő alatt, de amíg a készülékhűség él, ez nem fog menni. Kissé felhúzott a tag, ezért adott 3000 Ft kedvezményt a következő számlából.
Írtam nekik e-mailben is, hogy a keresztellenőrzés meglegyen, és ugyanez jött ki. Most azt várom még, hogy pontosan leírják, miként tudok úgy megszabadulni a szerződéstől 03/29-től, hogy egy kanyi vasat ne számlázzanak ki 03/30 naptól. Ugyanis szóban kétszer sem tudtak erre egyértelmű választ adni, csak szajkózták a standard betanultat.*


A most elérhető Vodafone internet csomagok:
http://vodafone.hu/lakossagi/internet/szamitogepen/elofizeteses-internet

Ezek közül a MobilNet 7 csomagot választottam. Azonban a fenti oldalon a karácsonyi akciós árak vannak, mely csomagváltás esetén nem él, csak új csomagokra érvényes. Így a 2011-es bruttó ár 3000 Ft, míg a 2012-es 27%-os áfával emelt ár 3300 Ft lesz a 1270-es számon egyeztetettek szerint. Van még egy költség, amit nem említettem: 870 Ft annak a díja, hogy díjcsomagot váltok. Ezt ne felejtsd el!

Tehát megéri odafigyelni, mi is van a szerződésben, és olcsóbb vagy nagyobb adatforgalmat kínáló csomagba érdemes átváltani még most! Lásd pl. a MobilNet 21 csomag 12GB a 6GB helyett 2012. január 31-ig.

Ha valakit esetleg érdekel egy eladó Huawei D100 HSDPA/WLAN router és egy hozzá való Huawei K3565 USB modem , akkor olcsón megszámítom. Értelemszerűen 70-es SIM kell bele, Vodafone függő. A legfrissebb szoftver van rajta, a készülékház fehér színű, új állapotú. Irányár: 13000 Ft
Magyar gépkönyv: http://goo.gl/HzNKK
Nem foglalkoztam a kártyafüggetlenítésével, egyébként a netet olvasgatva vannak rá megoldások. Annak lehet érdekes egy ilyen, aki a vidéki házba/tanyára akar kitenni egy hotspotot akár nonstop üzemre. Ugyanis megy simán az autó akku 12V-járól is (tudok mellé adni autós szivargyújtót, ha ez szempont). Beletehető akár egy Vitamax feltöltős kártya is, melyre akkor és annyit tolsz rá költségben, amennyit akarsz, könnyen lemondható a mobilnet.
http://vodafone.hu/lakossagi/internet/szamitogepen/elofizeteses-internet

Megjegyzések