Azért a cikkben a megfogalmazás iszonyatosan zavaró, legalábbis számomra. Mivel ez egy program, és igen messze van az MI-tól, és még ha lenne is MI benne, akkor sincs TUDATA. Így aztán azok a részek, ahol arról van szó, hogy "szándékosan" meg "tudatában" ütötte el az embert az autó, az kurvára szar fényt vet a majdani MI-ra. Mintha bizony egy gondolkodó, döntéseket hozó valami lett volna az autóban, nem pedig egy paraméterek mentén fekete-fehér programot végrehajtó gép. Nem egy Terminátor volt ez, basszus.
Azt gondolom, hogy ez a fajta gondolkodás elkerülhetetlen. Egyrészt még szakmai körökben sem teljesen tiszta, honnan MI, meddig szakértői rendszer, vagy egyszerű szabályozástechnikai vezérlés. Másrészt a szociológiai vetülete elkerülhetetlen és szükséges, és azt nem a műszaki szakma fogja tudni tematizálni.
Azért hiba, mert nem várható el a társadalomtól, hogy normálisan differenciáljon. Nekik a fekete fehér tényeket kell mondani, úgy, hogy megértsék, és ez a cikk azt sugallja, hogy márpedig nem a gyártó / fejlesztő cég szakemberei írtak fos kódot / konfiguráltak félre valamit, hanem az autó "döntött úgy", hogy elüti az embert. Egészen máshova kerül a felelősség kérdése, mint ahol keresni kell - és míg "mi" ezt tudjuk a helyén kezelni a "nép" nem. Egy alak a társadalom átlagából simán Terminátornak fogja ezek után képzelni az autót, holott az messzebb van tőle, mint egy lovagi páncél a Vasembertől.
Igen, Sancho, teljesen egyetértek... Szerintem is szabályozást igényel a MI alkalmazása. Ezzel kellene az EU-nak foglalkoznia, nem a cookie elfogadással vagy az agyonkitekert GDPR... Abszolút!
Mint egy hollywoodi thrillerben a csavar a végén... Mégis csak a mohó/embertelen cég tehet róla...
VálaszTörlésHát nem vizsgálták korábbi adatokon, hogy mi van, ha a küszöbérték alacsonyabb. Nem hogy élesben.
VálaszTörlésDurván szabályozást igényel a MI alkalmazása.
VálaszTörlésAzért a cikkben a megfogalmazás iszonyatosan zavaró, legalábbis számomra. Mivel ez egy program, és igen messze van az MI-tól, és még ha lenne is MI benne, akkor sincs TUDATA.
VálaszTörlésÍgy aztán azok a részek, ahol arról van szó, hogy "szándékosan" meg "tudatában" ütötte el az embert az autó, az kurvára szar fényt vet a majdani MI-ra. Mintha bizony egy gondolkodó, döntéseket hozó valami lett volna az autóban, nem pedig egy paraméterek mentén fekete-fehér programot végrehajtó gép. Nem egy Terminátor volt ez, basszus.
Azt gondolom, hogy ez a fajta gondolkodás elkerülhetetlen. Egyrészt még szakmai körökben sem teljesen tiszta, honnan MI, meddig szakértői rendszer, vagy egyszerű szabályozástechnikai vezérlés. Másrészt a szociológiai vetülete elkerülhetetlen és szükséges, és azt nem a műszaki szakma fogja tudni tematizálni.
VálaszTörlésEgyelőre nagyok a fogalmi távolságok, és nem baj, ha a sajtó segít a társadalomnak a közelítésben. Ez nem hiba. Ez a távolságok problémája még.
VálaszTörlésAzért hiba, mert nem várható el a társadalomtól, hogy normálisan differenciáljon. Nekik a fekete fehér tényeket kell mondani, úgy, hogy megértsék, és ez a cikk azt sugallja, hogy márpedig nem a gyártó / fejlesztő cég szakemberei írtak fos kódot / konfiguráltak félre valamit, hanem az autó "döntött úgy", hogy elüti az embert. Egészen máshova kerül a felelősség kérdése, mint ahol keresni kell - és míg "mi" ezt tudjuk a helyén kezelni a "nép" nem. Egy alak a társadalom átlagából simán Terminátornak fogja ezek után képzelni az autót, holott az messzebb van tőle, mint egy lovagi páncél a Vasembertől.
VálaszTörlésIgen, Sancho, teljesen egyetértek...
VálaszTörlésSzerintem is szabályozást igényel a MI alkalmazása. Ezzel kellene az EU-nak foglalkoznia, nem a cookie elfogadással vagy az agyonkitekert GDPR...
Abszolút!