Ugrás a fő tartalomra

A Klik rászállt a Miskolcon tüntető Teleki Blanka Gimnáziumra


http://index.hu/belfold/2016/02/16/a_klik_raszallt_a_miskolcon_tunteto_teleki_blanka_gimnaziumra/

Megjegyzések

  1. Miért gondolja az ilyen, hogy majd nem lesz belőle hír?

    VálaszTörlés
  2. Tegye fel a kezét, aki arra számított, hogy nem így lesz!

    Senki? Hát persze, hogy senki.

    Botor dolog lett volna azt hinni, hogy a KLIK nem fogja az összes törvényes vagy törvényesnek látszó lépéssel elgáncsolni az igazgató urat.

    És még azt is el tudom képzelni, hogy a „közérdekű bejelentés” valós és egy szülőtől jött. A nagy számok törvénye alapján minden iskolába van egy fontoskodó, a kormányt vakon és hűen kiszolgáló szülő.

    Egyébkén szimpatikus volt emberünk véleménye Az ATV-ben. Valahogy úgy fogalmazott, hogy nem tart kirúgásától. Szerinte a jelen helyzetben amúgy sem a saját boldogulásával és karrierjével kell törődnie.

    Egy dolgot azonban "jó tanácsként", (ha szabad ilyet mondanom) kifejtenék:
    Pukli István igazgató úr maradjon szakmai és maradjon civil. Ha bármilyen politikai csoporthoz csatlakozik, vesztes helyzetbe kerül. Láttunk már ilyet.

    VálaszTörlés
  3. abban is biztosak lehetünk, hogy a különböző politikai csoportok megpróbálnak majd saját politikai tőkét kovácsolni ebből a tüntetésből, amivel persze többet ártanak, mintha mosolyogva figyelnék, hogyan fingatják a tanárok pártállástól függetlenül a kormányt

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése