Elég szenzációhajhász cím, ráadásul pont nem ezt mondta Dzsudzsi, hanem:
"Továbbra sem hisszük, hogy mi vagyunk a legjobbak. Próbáljuk nyugodtan kezelni és megélni ezt a pillanatot. Van egy új generációnk, ami hosszú idő után csodát tett a csapattal, az országunkkal..."
De ne kukacoskodjunk, inkább örüljünk a kattintásoknak ;-)
Sancho Virág Attila Melyik ige? Elhisszük? Vagyunk?
Ebből következik majd, hogy nagyképű hülyék lettek a srácok, mert már azt gondolják, hogy... Pedig pont az ellenkezőjét mondta. Szenzációhajhász hozzáállás. Röviden (Tudom, 24.hu, a ti kölykötök, de akkor is)
Elhiszik azt, hogy ők a legjobbak és győzni tudnak. Ez nem nagyképűség. Ez a győztes filozófiája. Aki nem akar a legjobb lenni, az nem hisz ebben, és nagyképűnek tűnik számára ez a fajta vízió. Ja, és mindehhez kellett két profi edző is, akik ugyanazokból a játékosokból ezt kihozták. Nem világklasszisaink vannak, csak rendet tettek a fejükben.
Sancho Virág Attila szerintem nem érted a dolgot. Azt, ha valaki elmondja: "Továbbra sem hiszik, hogy ők a legjobbak..." úgy lefordítani, hogy elhiszik, hogy ők a legjobbak (vagyis idézőjelek közé téve épp az ellentétét a nyilatkozó "szájába adni") polkorrekten fogalmazva etikátlan, egyszerűbben mondva bulváros hazugság.
Pedig még sokkal bátrabban kellene felvenni pl. az 1-1 elleni harcokat.
VálaszTörlésElég szenzációhajhász cím, ráadásul pont nem ezt mondta Dzsudzsi, hanem:
VálaszTörlés"Továbbra sem hisszük, hogy mi vagyunk a legjobbak. Próbáljuk nyugodtan kezelni és megélni ezt a pillanatot. Van egy új generációnk, ami hosszú idő után csodát tett a csapattal, az országunkkal..."
De ne kukacoskodjunk, inkább örüljünk a kattintásoknak ;-)
Nem jól értelmezed a címben kiemelt mondatrészt. Az ige a lényeg.
VálaszTörlésSancho Virág Attila Melyik ige? Elhisszük? Vagyunk?
VálaszTörlésEbből következik majd, hogy nagyképű hülyék lettek a srácok, mert már azt gondolják, hogy...
Pedig pont az ellenkezőjét mondta.
Szenzációhajhász hozzáállás. Röviden
(Tudom, 24.hu, a ti kölykötök, de akkor is)
Elhiszik azt, hogy ők a legjobbak és győzni tudnak. Ez nem nagyképűség. Ez a győztes filozófiája. Aki nem akar a legjobb lenni, az nem hisz ebben, és nagyképűnek tűnik számára ez a fajta vízió. Ja, és mindehhez kellett két profi edző is, akik ugyanazokból a játékosokból ezt kihozták.
VálaszTörlésNem világklasszisaink vannak, csak rendet tettek a fejükben.
Sancho Virág Attila szerintem nem érted a dolgot.
VálaszTörlésAzt, ha valaki elmondja: "Továbbra sem hiszik, hogy ők a legjobbak..." úgy lefordítani, hogy elhiszik, hogy ők a legjobbak (vagyis idézőjelek közé téve épp az ellentétét a nyilatkozó "szájába adni") polkorrekten fogalmazva etikátlan, egyszerűbben mondva bulváros hazugság.
Jó. Értelek.
VálaszTörlés