Egyetértve azzal, hogy az informatikai, illetve az informatikahasználat oktatása tragikus, azért halkan megjegyezném, ez pont az a szakma, ahol a munkák nagyobbik fele egyáltalán nem kell jelen lenni az adott cégnél. Tehát a jól képzett indiai informatikus is elvégezheti a feladatok nagy részét. Tolmácsképzéssel hogy állunk? Nehogy aztán meg abból ne legyen elég :-)
Nem feltétlenül indiai :-) Lényeg, hogy nem kell ott lennie. Bárhonnan végezheti a munkát, ez valamelyest enyhíthet a hiányon. Persze a cégeknek pénzbe fog kerülni, de legalább működik a rendszerük.
Kérdésedre: nem dolgoztam, de használtam már a munkájukat (sablonok, dizájn).
Ahol erősen szenzitív adatokkal kell dolgozni, és számos dolog csak éles rendszeren vagy éles adatokkal tesztelhető, és rövid sprintekkel dolgoznak, a külsős alvállalkozó kizárt.
Van egy másik oldala is, amiről nagyon nem beszélnek. Fejlesztőkről meg rendszergazdákról szólnak a hiánylisták. Azonban a jó PM is hiánycikk. Az egy nagyon nagy mák, ha a szolgáltatás menedzser képes nagyon jó projekt menedzser is lenni. Az hogy valaki ki tudja tölteni a ToDo list-et, meg ismeri bármely PM módszertan szabályait, még elhalhat a projekt, ha nem képes a megrendelő és a fejlesztő között jól lavírozni. Sokszor tapasztalom, hogy a legtöbb PM kényszerűségből az, amúgy meg ha azt hallja, hogy prokszizni kéne, akkor vagy meg sem hallja, vagy 'oldjad meg', és még az sem jut eszébe, hogy esetleg ütemezze, nem hogy a proxy tesztelését betervezze. Ezt meg nem tudod Indiára bízni.
Ezért gondolom, hogy a nagy részét el lehet végezni távolról, mert van a kis része, amit meg nem. De itthon még nagyon gyakori az oda menős megoldás mindenben.
A sok helyen történő feladatvégzés feltétele az erős menedzselés. A fejlesztők sok esetben képtelenek pusztán a specifikációból dolgozni, mert nem szokták meg. Hiába pontos a spec., ha felületesen veszi figyelembe. Illetve a spec. készítése is feltételezi, hogy figyelembe vegye a fejlesztési korlátokat,lehetőségeket. Ez szoros kommunikációval javítható. Már ha egy indiaival tudsz így kommunikálni.,
Már megint😀 Nos, az hogy pénzbe kerül a cégeknek - bármilyen megoldás is - már erősen korlátozza a megoldási lehetőségeket. Az első két dolog, amin spórolnak, az az informatika és a marketing, holott ez a kettő vinné a céget előre. Egyszerűen a magyar menedzseri/tulajdonosi réteg fordítva van bekötve.
Egyetértve azzal, hogy az informatikai, illetve az informatikahasználat oktatása tragikus, azért halkan megjegyezném, ez pont az a szakma, ahol a munkák nagyobbik fele egyáltalán nem kell jelen lenni az adott cégnél. Tehát a jól képzett indiai informatikus is elvégezheti a feladatok nagy részét. Tolmácsképzéssel hogy állunk? Nehogy aztán meg abból ne legyen elég :-)
VálaszTörlésDolgoztál már indiai fejlesztőkkel így? Biztos vannak területek, ahol ez a felállás működőképes tud lenni.
VálaszTörlésNem feltétlenül indiai :-) Lényeg, hogy nem kell ott lennie. Bárhonnan végezheti a munkát, ez valamelyest enyhíthet a hiányon. Persze a cégeknek pénzbe fog kerülni, de legalább működik a rendszerük.
VálaszTörlésKérdésedre: nem dolgoztam, de használtam már a munkájukat (sablonok, dizájn).
Ahol erősen szenzitív adatokkal kell dolgozni, és számos dolog csak éles rendszeren vagy éles adatokkal tesztelhető, és rövid sprintekkel dolgoznak, a külsős alvállalkozó kizárt.
VálaszTörlésA belsős legalább akkora veszély. De ez amúgy is elég ritka.
VálaszTörlésVan egy másik oldala is, amiről nagyon nem beszélnek. Fejlesztőkről meg rendszergazdákról szólnak a hiánylisták. Azonban a jó PM is hiánycikk. Az egy nagyon nagy mák, ha a szolgáltatás menedzser képes nagyon jó projekt menedzser is lenni. Az hogy valaki ki tudja tölteni a ToDo list-et, meg ismeri bármely PM módszertan szabályait, még elhalhat a projekt, ha nem képes a megrendelő és a fejlesztő között jól lavírozni. Sokszor tapasztalom, hogy a legtöbb PM kényszerűségből az, amúgy meg ha azt hallja, hogy prokszizni kéne, akkor vagy meg sem hallja, vagy 'oldjad meg', és még az sem jut eszébe, hogy esetleg ütemezze, nem hogy a proxy tesztelését betervezze. Ezt meg nem tudod Indiára bízni.
VálaszTörlésEzért gondolom, hogy a nagy részét el lehet végezni távolról, mert van a kis része, amit meg nem. De itthon még nagyon gyakori az oda menős megoldás mindenben.
VálaszTörlésA sok helyen történő feladatvégzés feltétele az erős menedzselés. A fejlesztők sok esetben képtelenek pusztán a specifikációból dolgozni, mert nem szokták meg. Hiába pontos a spec., ha felületesen veszi figyelembe. Illetve a spec. készítése is feltételezi, hogy figyelembe vegye a fejlesztési korlátokat,lehetőségeket. Ez szoros kommunikációval javítható. Már ha egy indiaival tudsz így kommunikálni.,
VálaszTörlésMár megint😀
VálaszTörlésNos, az hogy pénzbe kerül a cégeknek - bármilyen megoldás is - már erősen korlátozza a megoldási lehetőségeket. Az első két dolog, amin spórolnak, az az informatika és a marketing, holott ez a kettő vinné a céget előre. Egyszerűen a magyar menedzseri/tulajdonosi réteg fordítva van bekötve.