Furcsa félmegoldás ez a videófelvétel dolog, de lehet értelme. Androidon elképesztő biztonsági hiba, hogy a "Factory Reset" után a belső kártyán gyakorlatilag minden adat rajtamarad.
Igen. Az. Ráadásul régebben én se tudtam, hogy nem töröl mindent, adtam el telefont sima gyári reset után. Ilyenkor azért el szoktam gondolkodni, hogy mennyire téves az az elképzelés, hogy a legjobb fejlesztők dolgoznak a Google-nál, vagy más szoftveróriásoknál. Hát nem. A körülmények, a teljesítménykénszer, az egymással konkuráló, egymás fúró csoportok miatt sokkal inkább a kapkodó hivatalnok a jó elképzelés róluk. Ezért van aztán az, hogy az egyszemélyes, vagy pár fős programjai, appjai szinte mindig jobbak a nagy cégek megoldásainál.
Számomra logikus, hogy a rendszert nem érintő adatok megmaradjanak, de azt is látom, hogy a gyári állapot visszaállításától miért várjátok a teljes törlést.
Azt hiszem a szóhasználat helytelen a Google részéről.
Igen, a szóhasználat rossz. Meg kéne ott egy opciónak lenni, hogy adatok törlésével, vagy anélkül. Ahogy András Oláh már írta egyszer, ha jól emlékszem. Mindenesetre rettenetesen nagy hiba ez az droid fejlesztőitől. Cserébe a Windowson a rendszervisszaállítás egy csomó saját adatot is töröl menthetetlenül és helyrehozhatatlanul. Szóval, nagy cég, összecsapott, trehány fejlesztés.
Horváth Gyula nem a fejlesztők a hibásak, ők azt csinálják, amit meg van írva a specben. Aki jóváhagyta ezt a működést azt kellene lecserélni. Ahogy a plusz esetében is, a fejlesztők szépen megcsinálták az újdonságokat, arról nem ők tehetnek, hogy ezek nagyrészt felesleges hülyeségek.
Engem az zavar nagyon, hogy az egyedi, lokálisan tárolt adatokat (beállítások, login információk, adatbázis) nem azok között az adatok között tárolja, amiket nem töröl (linux módján a home könyvtárban), így ha egy alkalmazást újratelepítek, azokat elvesztem. Illetve telefonról telefonra is macerás átvenni
Botond Zalai-Ruzsics kíváncsi lennék vajon meddig maradhatna fejlesztői poziban az, aki azt mondaná, hogy szerinte a spec az egy faszság, ő márpedig úgy fogja lefejleszteni ahogy akarja :)
András Oláh természetesen egyetértek, csak kicsit más a terminológiánk. Én az alkalmazástervezőt szoktam fejlesztőnek hívni. Akit te hívsz fejlesztőnek, az a programozó. Nagy cégeknél ez több ember, sőt van vezető tervező is, meg a programozóknak is lehet vezetője, kis cégeknél meg sokszor egybeesik, ahogy nálunk is.
Szerintem meg mind1, hogy fejlesztő, tervező vagy programozó a hibás. Nem kell egy emberre mutogatni, hogy ő cseszte el. A Google már hosszú évek óta reszeli a droidot és régen meg kellett volna oldania ezt a hiányosságot. Nem az a lényeg, hogy ki hibázott anno vagy azóta is ki nem szólt, hogy ezt még bele kéne tenni, hanem hogy azóta sincs benne rendszer szinten. Ha az egyes gyártók meg tudják oldani maguk, akkor meg sokat gondolkodni sem kellene rajta, elég alap dologról van szó!
A mostani mobilom ezt írja. Ennek alapján akár törölhetné is az adatokat, de két opció nincs. Hogy valójában mit csinálna, fogalmam sincs. A régebbi, amin csináltam gyári visszaállítást, az még ilyet se írt. Ez az SD-kártyát nem bántaná, de az korrekt, azt lehet külön kezelni http://www.sancho.hu/files/blog/sanchoplus/6f/9f/2c/6f9f2c9c3fc168e319e3502ba9f810f4.jpeg
a legegyszerűbb és talán legbiztonságosabb is, ha encyrptálod a telefont. akkor úgy is szépen mindent újraír titkosítottan, aztán nyomsz rá egy factory resetet.
Furcsa félmegoldás ez a videófelvétel dolog, de lehet értelme. Androidon elképesztő biztonsági hiba, hogy a "Factory Reset" után a belső kártyán gyakorlatilag minden adat rajtamarad.
VálaszTörlésIgen. Az. Ráadásul régebben én se tudtam, hogy nem töröl mindent, adtam el telefont sima gyári reset után. Ilyenkor azért el szoktam gondolkodni, hogy mennyire téves az az elképzelés, hogy a legjobb fejlesztők dolgoznak a Google-nál, vagy más szoftveróriásoknál. Hát nem. A körülmények, a teljesítménykénszer, az egymással konkuráló, egymás fúró csoportok miatt sokkal inkább a kapkodó hivatalnok a jó elképzelés róluk. Ezért van aztán az, hogy az egyszemélyes, vagy pár fős programjai, appjai szinte mindig jobbak a nagy cégek megoldásainál.
VálaszTörlésSzámomra logikus, hogy a rendszert nem érintő adatok megmaradjanak, de azt is látom, hogy a gyári állapot visszaállításától miért várjátok a teljes törlést.
VálaszTörlésAzt hiszem a szóhasználat helytelen a Google részéről.
Igen, a szóhasználat rossz. Meg kéne ott egy opciónak lenni, hogy adatok törlésével, vagy anélkül. Ahogy András Oláh már írta egyszer, ha jól emlékszem. Mindenesetre rettenetesen nagy hiba ez az droid fejlesztőitől.
VálaszTörlésCserébe a Windowson a rendszervisszaállítás egy csomó saját adatot is töröl menthetetlenül és helyrehozhatatlanul. Szóval, nagy cég, összecsapott, trehány fejlesztés.
Horváth Gyula nem a fejlesztők a hibásak, ők azt csinálják, amit meg van írva a specben. Aki jóváhagyta ezt a működést azt kellene lecserélni. Ahogy a plusz esetében is, a fejlesztők szépen megcsinálták az újdonságokat, arról nem ők tehetnek, hogy ezek nagyrészt felesleges hülyeségek.
VálaszTörlésEngem az zavar nagyon, hogy az egyedi, lokálisan tárolt adatokat (beállítások, login információk, adatbázis) nem azok között az adatok között tárolja, amiket nem töröl (linux módján a home könyvtárban), így ha egy alkalmazást újratelepítek, azokat elvesztem. Illetve telefonról telefonra is macerás átvenni
VálaszTörlésAndrás Oláh Jó kifogásnak tűnik, hogy parancsra tették 😀
VálaszTörlésBotond Zalai-Ruzsics kíváncsi lennék vajon meddig maradhatna fejlesztői poziban az, aki azt mondaná, hogy szerinte a spec az egy faszság, ő márpedig úgy fogja lefejleszteni ahogy akarja :)
VálaszTörlésAndrás Oláh Nem könnyű hősnek lenni manapság sem 😉
VálaszTörlésBotond Zalai-Ruzsics persze ha valamelyik fejlesztő elrejt egy titkos backdoort amivel a lázadók fel tudják robbantani az egészet az már más kérdés :)
VálaszTörlésAndrás Oláh természetesen egyetértek, csak kicsit más a terminológiánk. Én az alkalmazástervezőt szoktam fejlesztőnek hívni. Akit te hívsz fejlesztőnek, az a programozó. Nagy cégeknél ez több ember, sőt van vezető tervező is, meg a programozóknak is lehet vezetője, kis cégeknél meg sokszor egybeesik, ahogy nálunk is.
VálaszTörlésHorváth Gyula van ilyen opció (legalábbis nálam COS13 alatt):
VálaszTörléshttp://www.sancho.hu/files/blog/sanchoplus/6f/db/04/6fdb049d3f5be7285cecc9f3f0621bf0.png
Krisztián Kovács Ez így teljesen rendben van. Sajnos másutt nem, vagy legalábbis nem mindenütt, van így.
VálaszTörlésKrisztián Kovács ennyi, ennek mindenhol így kellene működnie
VálaszTörlésSzerintem meg mind1, hogy fejlesztő, tervező vagy programozó a hibás. Nem kell egy emberre mutogatni, hogy ő cseszte el. A Google már hosszú évek óta reszeli a droidot és régen meg kellett volna oldania ezt a hiányosságot. Nem az a lényeg, hogy ki hibázott anno vagy azóta is ki nem szólt, hogy ezt még bele kéne tenni, hanem hogy azóta sincs benne rendszer szinten. Ha az egyes gyártók meg tudják oldani maguk, akkor meg sokat gondolkodni sem kellene rajta, elég alap dologról van szó!
VálaszTörlésNálam így néz ki a factory reset opció. Azt hiszem ez így világosabb
VálaszTörléshttp://www.sancho.hu/files/blog/sanchoplus/42/3f/f9/423ff94a08ce54a063e1f406312afdc3.png
A mostani mobilom ezt írja. Ennek alapján akár törölhetné is az adatokat, de két opció nincs. Hogy valójában mit csinálna, fogalmam sincs. A régebbi, amin csináltam gyári visszaállítást, az még ilyet se írt. Ez az SD-kártyát nem bántaná, de az korrekt, azt lehet külön kezelni
VálaszTörléshttp://www.sancho.hu/files/blog/sanchoplus/6f/9f/2c/6f9f2c9c3fc168e319e3502ba9f810f4.jpeg
én egyébként úgy emlékszem, hogy a fiam nexus5jét factory resetelve törölt mindent, ürítette az "sdcard" partíciót is
VálaszTörlésa legegyszerűbb és talán legbiztonságosabb is, ha encyrptálod a telefont. akkor úgy is szépen mindent újraír titkosítottan, aztán nyomsz rá egy factory resetet.
VálaszTörlésZoltan Bihari Jó ötlet!
VálaszTörlésKrisztián Kovács Teleírta FF-fel, vagy csak kiírta, hogy törölte?
VálaszTörlésSancho Vi At nexus, stock droid, nem vizsgáltam meg tüzetesen :) üresnek mutatta az biztos
VálaszTörlésKrisztián Kovács Pont ez a lényeg, hogy üresnek mutatja... 😉
VálaszTörlés