Laszlo Fazekas fejtegetése érdekes.
Originally shared by Laszlo Fazekas
Milyen lesz a Google Glass utódja? (a MagicLeap)
Nemrégiben belefutottam egy cikkbe, ami az elérhető információk (cikkek, szabadalmi bejegyzések) alapján megpróbálta összerakni, hogy hogyan működik majd a MagicLeap eszköze. A cég (https://www.magicleap.com) elég titokzatos, de úgy érzem, ez része a marketing stratégiájuknak. Foglalkoztatnak mérnököket, fizikusokat, de szerződtettek játékfejlesztőket, és egy menő jövőkutatót is. Igazából eddig semmi konkrétat nem raktak le az asztalra. A fejlesztés alatt álló eszközt csak pár kiváltságos újságírónak és befektetőnek mutatják meg (akik rendszerint kivétel nélkül el vannak hűlve tőle, hogy mennyire jó a cucc), mégis hihetetlen mennyiségű pénzt toltak bele nagy cégek. Legnagyobb befektetőjük a Google. És ezen a ponton azt hiszem át is térhetünk magára a termékre.
Az elérhető információk alapján a MagicLeap egy AR szemüveget fejleszt. Egy olyan eszközt, mint amilyen a Meta, vagy a HoloLens, de olyan élményt ígér, ami magasan veri az összes konkurens megoldást. De a legjobb még csak nem is ez, hanem hogy az egész a tervek szerint el fog férni egy sima szemüvegben, amit egész nap hordhatunk. Olyan mint a Google Glass, de fényévekkel megelőzve azt. Mivel ugye a cég legnagyobb befektetője a Google, egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a Google Glass elkaszálásához komoly köze lehetett a Magic Leap-nek. Nem akarták kijátszani ezt a kártyát úgy, hogy tudták, sokkal sokkal jobban is megvalósítható az eszköz. Nem kis dologról van szó. Ha ez bejön, akkor rövid úton letarolhatja a mobil piacot. Kinek kellene mobil, kit érdekelnek a hajtogatható kijelzők és a többi apróság, ha a látóteredbe annyi virtuális kijelzőt dobálsz ki, amennyit akarsz. E mellett folyamatos online kapcsolatot biztosít (nem kell semmit elővenni, ott van mindig minden szem előtt) és a valósághű 3D megjelenítésnek köszönhetően egy teljesen új réteget húz a valóságra. Az ikonok és lapos kijelzők világából egy új térbe kerülünk, ahol az információ körülvesz minket, ahol folyamatosan "benne élünk az információban". Olyan horderejű dolog ez, mint az Internet megjelenése volt.
Ennyi bevezető után térjünk rá, hogy mit tudunk az eszköz működéséről. Egy ilyen komoly eszközt még a mainál jóval fejlettebb technológiával is bajos bepréselni egy sima napszemüvegbe, így a MagicLeap-nél van egy kb. mobiltelefon méretű vezérlő egység, ami egy kis lézer projektort is tartalmaz. A fény optikai szálon fut fel a szemüvegbe. A trükk tehát a vezérlő egység leválasztása, és az optikai szál, amivel megoldható a szemüveg méret. A felfutó lézersugarakat aztán egy nagyon érdekes projektor egység vetíti a szemükre. A szál végén egy piezoelektromos elven működő kis egység található, ami jobbról balra, és fentről le rajzolja ki a képet, pontosan úgy, ahogyan a régi elektroncsöves TV-k működtek. Csak itt az elektronsugár helyett lézerrel rajzolják ki a képet. A rendszer nem közvetlenül a szemünkbe vetíti a képet, hanem egy prizmán keresztül a "photonic lightfield chip"-re. Én sem pontosan értem mi ez, de ha jól értelmeztem, ez maga a kijelző. Ez kerül a szemüveg lencséjének helyére, és arra képes, hogy a kirajzolt képet úgy transzformálja, hogy pontosan olyan legyen mint ha a külvilágból érkezett volna. És ez itt a lényeg. Ha ez a technológia tényleg működik, akkor képes lehet arra, hogy úgy lássuk a dolgokat, mint ha tényleg ott lennének, a valóságos tárgyaktól teljesen megkülönböztethetetlenül. A rendszer működéséhez szükség van még pár pici kamerára. Egy infra kamera figyeli a szemünket, azt hogy pontosan merre nézünk, hogy ez alapján álljon elő a kép, és pár kifelé figyelő kamera biztosítja a virtuális objektumok térben való pontos elhelyezését. Ez utóbbi valószínűleg valami Project Tango szerű megoldás. A lényeg, hogy a technológiák ötvözésével tényleg valódi, valóságtól megkülönböztethetetlen hatás jöhet létre.
Dióhéjban tehát így fog kinézni a cég mágikus szemüvege, ami egy új technológiai forradalommal kecsegtet, ami az Internet és az okostelefonok megjelenésével összemérhető. Ha valakit részletesebben érdekel a téma, akkor itt olvashatja az eredeti cikket, ami alapján ez a rövid írás készült: http://gpuofthebrain.com/blog/2016/7/22/how-magic-leap-will-work
#blog
https://www.magicleap.com

Megjegyzések
Megjegyzés küldése