Lényegében akkor az RT elgondolás, csak nem ARM-ra.
Erről nem csak a PC-gyártókat és a fogyasztókat kell meggyőzni, hanem mindenekelőtt a fejlesztőket. Megint ez tűnik keréktörőnek, hogy nem lesz kellő a szoftveres ellátottság, még ha az átlagos felhasználást már ki is tudja szolgálni a platform.
Tamás Tóth almáék egyáltalán nem 0% komptibilitással estek neki, volt átvezető verzió, amelyikben ott volt egy kompatibilitási réteg, plusz az egészben nem az OS megreformálása maga volt a lényeg, hanem az Intelre átállás. A cikkbeli tervvel inkább az OS X kontra iOS tűnik valamelyest analógiának.
MS a mobileszközökön (tablet, telefon) nem talál fogást, dacára annak, hogy a stratégia nem lett volna rossz sem az RT sem a mobil esetében. Én úgy látom, hogy szimplán a szoftverellátottság hiánya elég volt ezek elbukásához.
Nem mellesleg alma ezzel a lépéssel lényegében beengedte a Windowst is a Macekre, ami ügyes stratégia. Nem sok Macet látok magam körül, de azok legtöbbjén ott figyel a Win is, vagy csak az (másképp nem is jöhetnének szóba az adott feladatkörre).
Ezért tartottam volna jó stratégiának megjelenni az ARM cuccokon (meglévő hardverkategóriára alapozhattak volna), de az is halálra van ítélve appok nélkül, mint ez is.
A Microsoft ugyanezt a radikális váltást már meglépte, mikor a Pocket PC, később Windows Mobile futó rendszerét Windows Phone néven teljesen újraírta. Azonban komoly bukás volt, mert lassú volt, nagyon nehezen fejlődött az amúgy is radikálisan átalakuló piacon. A korábbi megoldások máig sem tudtak megjelenni rá, és már nem is fognak.
Tamás Tóth nem volt tapasztalatom, de nehezen tűnik hihetőnek, hogy a nagy alma kompatibilitási rétege 0%-ra lett volna csak képes. Adott, konkrét dolog kapcsán elhiszem, de nagy összességében nem.
Hogy a motorháztető alatt mennyire gyökeres változás valami, az a felhasználót édeskevéssé érdekli, őket a felszín érdekli és ott nem jelentett gyökeres változást.
MS is bevállalt gyilkos lépést, amit aztán csak második nekifutásra tudtak szélesebb körben elfogadhatónak kihozni, elég csak a Kezdőképernyő kontra Start menüre gondolni, vagy a modern appokra. (Amelyeket egyébként meglepően sokat látom használni.) Ez egyúttal szépen példázta azt is, hogy a széles rétegeket a felszín érdekelte, nem a motorháztető alatti forradalom.
Sancho Vi At lassúságot leszámítva egyetértek, igen, ott a radikális váltás. De korábban is volt már radikális döntésük, a Vista elődjét ugye komplett kukázták, annyira vakvágánynak bizonyult már fejlesztés közben.
Sancho Vi At azt egyértelműen a szoftverek hiánya miatt bukták be. Ebbe a polarisba csak akkor vágnék bele a helyükben, ha a wp szoftver hiányára már rájöttek a megoldásra. Nyilván ott megvalósítani már nem kell, de stratégia nélkül ez pont akkora bukás lesz.
Tamás Tóth amit írsz az részemről már nem a stratégia kérdésköre, inkább a marketingé. Nem tudták a fejlesztőket maguk mellé állítani, hiába a stratégia és hiába hozzá a fejlesztőeszközök.
Egy jól beágyazott, lényegében automatikusan futó virtuális gép, ami futtatja a régi, natív programokat szintén segítene. De akkor is jobb lenne más néven. Például Windows+. Ez a Google-nak is bevált 🐙
Horváth Gyula beépítetten nem látnám értelmét, azzal a kisebb erőforrásigényt helyből agyoncsapnák. Ha már mindenképpen kell átjárhatóság az adott eszközön (felmerül közben, hogy akkor ez volt-e a megfelelő választás, már ha van egyáltalán választás), akkor inkább a felhőben futó virtuális gépre gondolnék, annak lenne értelme affelé kacsintgatniuk (OS as a service) és ez a nagy stratégiájukba is passzolna, s neked is vesszőparipád.
Attila Csongor Kiss ez igaz, de ezzel sok régi programot futtató felhasználó nem tudna élni. Mindenesetre érdekes lenne egyszer egy népszerű megoldást látni a Microsofttól.
Tamás Tóth azzal természetesen egyetértek, hogy a stratégia része a marketing is, bár van külön marketing stratégia is. Viszont a technikai része a stratégiának szerintem rendben volt, lett volna, illetve kialakult menet közben, még ha valóban elsőre nem is látszott tisztán.
Apple és MS között nem elhanyagolható különbség a megmozdítandó, átterelendő, megszólítandó felhasználóbázis mérete és főleg összetétele. Önmagában ez irgalmatlan nehezítést jelent, a mozgásterük nagyon szűk, lévén az üzleti szféra, a nagyvállalatok érzékenyek a változásokra és lomhán követik le, ha egyáltalán hajlandóak és nem köpik élből vissza. Ebből rengeteg dolog származik az MS számára, s még akár marginálisabb jelentőségű dolgokat is nehezebb keresztülvinniük.
Almáék céltudatosságát nem boncolgatnám, pont most, amikor életvitelszerűen fanatikusok is kimondják, hogy egyértelműen a pénz vált a fő mozgatórugóvá és nem a felhasználó. Az MS-nek piaci kényszerei vannak, alma meg minél többet ki akar sajtolni a piacból. Másrészt meg pont az iPhoneok kapcsán általános vélemény, hogy tyúklépésekben toldozgatják, kiadásról kiadásra csepegtetik bele a dolgokat, ösztökélnek a sűrű készülékcserére, radikális fejlesztések nélkül. Szóval részemről ez a vonal sem látszik igazán helytállni, almáék is lekerültek az innovatív palettáról.
Lényeg a lényeg, hogy szerintem MS kapcsán kevéssé mérvadó, hogy mi és hogyan zajlik az almáskertben, teljesen másak a körülmények, feltételek, adottságok, lehetőségek, kétlem, hogy azonos vagy hasonló stratégiát kellene alkalmazzanak.
Tamás Tóth Aki fan az is tudja mi a baj az almával de számára megéri a plusz pénzt mert jobban ki tuja használni mint az MS rendszerét. Ugyanez igaz az Android vs apple vitákra is. Különböző emberek léteznek különböző igényekkel és mindenki azt használ ami neki a leginkább megfelelő. ✌️
Tamás Tóth szerintem ami elleshető, azt meg is lépték, pl megcsinálták az Áruházat ők is és folyamatosan helyezik át rá a hangsúlyt, ami még tovább is bővíthető lenne. Kínlódtak, töketlenkedtek, ez vitathatatlan, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy tényleg, valóban megvolt vagy meglett volna a lehetőségük másik pályára.
Horváth Gyula azt tudnám elképzelni, hogy szimplán az áruházon keresztül meg lehetne venni a felhős futtatás lehetőségét, vagyis egy virtuális gépet ilyen-olyan konstrukciókban. S ehhez társítva el tudnám képzelni, hogy a programok telepítői, vagy méginkább a Windows maga a telepítések során felkínálná a lehetőségét (avagy ha csak a felhő a lehetséges és van is rá előfizetett konstrukciónk), hogy akkor ezt most nem helyben, hanem a felhőben lévő virtuális gépünkre telepítse. A futtatást pedig szintén elintézhetné úgy, hogy ha a programot indítjuk, akkor megkapjuk annak ablakát és kész, mintha csak helyben futna. S persze ha akarod, akkor átjöhet a teljes desktop felület is, ha arra van szükség. Valami ilyesmit már az RT környékén is vártam volna, szerintem volt róla agymanés.
Attila Csongor Kiss A felhő sok esetben nem opció, vannak netet nem elérő gépek is céges környezetben bőven. De amúgy ahol van net, ott ez valóban lehetne egy lehetőség.
Lényegében akkor az RT elgondolás, csak nem ARM-ra.
VálaszTörlésErről nem csak a PC-gyártókat és a fogyasztókat kell meggyőzni, hanem mindenekelőtt a fejlesztőket. Megint ez tűnik keréktörőnek, hogy nem lesz kellő a szoftveres ellátottság, még ha az átlagos felhasználást már ki is tudja szolgálni a platform.
Nem lenne ezzel semmi baj, csak nem lenne szabad ugyanazon a néven futtatni.
VálaszTörlésTamás Tóth almáék egyáltalán nem 0% komptibilitással estek neki, volt átvezető verzió, amelyikben ott volt egy kompatibilitási réteg, plusz az egészben nem az OS megreformálása maga volt a lényeg, hanem az Intelre átállás.
VálaszTörlésA cikkbeli tervvel inkább az OS X kontra iOS tűnik valamelyest analógiának.
MS a mobileszközökön (tablet, telefon) nem talál fogást, dacára annak, hogy a stratégia nem lett volna rossz sem az RT sem a mobil esetében. Én úgy látom, hogy szimplán a szoftverellátottság hiánya elég volt ezek elbukásához.
Nem mellesleg alma ezzel a lépéssel lényegében beengedte a Windowst is a Macekre, ami ügyes stratégia. Nem sok Macet látok magam körül, de azok legtöbbjén ott figyel a Win is, vagy csak az (másképp nem is jöhetnének szóba az adott feladatkörre).
VálaszTörlésEzért tartottam volna jó stratégiának megjelenni az ARM cuccokon (meglévő hardverkategóriára alapozhattak volna), de az is halálra van ítélve appok nélkül, mint ez is.
A Microsoft ugyanezt a radikális váltást már meglépte, mikor a Pocket PC, később Windows Mobile futó rendszerét Windows Phone néven teljesen újraírta. Azonban komoly bukás volt, mert lassú volt, nagyon nehezen fejlődött az amúgy is radikálisan átalakuló piacon. A korábbi megoldások máig sem tudtak megjelenni rá, és már nem is fognak.
VálaszTörlésTamás Tóth nem volt tapasztalatom, de nehezen tűnik hihetőnek, hogy a nagy alma kompatibilitási rétege 0%-ra lett volna csak képes. Adott, konkrét dolog kapcsán elhiszem, de nagy összességében nem.
VálaszTörlésHogy a motorháztető alatt mennyire gyökeres változás valami, az a felhasználót édeskevéssé érdekli, őket a felszín érdekli és ott nem jelentett gyökeres változást.
MS is bevállalt gyilkos lépést, amit aztán csak második nekifutásra tudtak szélesebb körben elfogadhatónak kihozni, elég csak a Kezdőképernyő kontra Start menüre gondolni, vagy a modern appokra. (Amelyeket egyébként meglepően sokat látom használni.) Ez egyúttal szépen példázta azt is, hogy a széles rétegeket a felszín érdekelte, nem a motorháztető alatti forradalom.
Sancho Vi At lassúságot leszámítva egyetértek, igen, ott a radikális váltás. De korábban is volt már radikális döntésük, a Vista elődjét ugye komplett kukázták, annyira vakvágánynak bizonyult már fejlesztés közben.
VálaszTörlésSancho Vi At azt egyértelműen a szoftverek hiánya miatt bukták be. Ebbe a polarisba csak akkor vágnék bele a helyükben, ha a wp szoftver hiányára már rájöttek a megoldásra. Nyilván ott megvalósítani már nem kell, de stratégia nélkül ez pont akkora bukás lesz.
VálaszTörlésTamás Tóth amit írsz az részemről már nem a stratégia kérdésköre, inkább a marketingé. Nem tudták a fejlesztőket maguk mellé állítani, hiába a stratégia és hiába hozzá a fejlesztőeszközök.
VálaszTörlésEgy jól beágyazott, lényegében automatikusan futó virtuális gép, ami futtatja a régi, natív programokat szintén segítene. De akkor is jobb lenne más néven. Például Windows+. Ez a Google-nak is bevált 🐙
VálaszTörlésHorváth Gyula beépítetten nem látnám értelmét, azzal a kisebb erőforrásigényt helyből agyoncsapnák.
VálaszTörlésHa már mindenképpen kell átjárhatóság az adott eszközön (felmerül közben, hogy akkor ez volt-e a megfelelő választás, már ha van egyáltalán választás), akkor inkább a felhőben futó virtuális gépre gondolnék, annak lenne értelme affelé kacsintgatniuk (OS as a service) és ez a nagy stratégiájukba is passzolna, s neked is vesszőparipád.
Attila Csongor Kiss ez igaz, de ezzel sok régi programot futtató felhasználó nem tudna élni. Mindenesetre érdekes lenne egyszer egy népszerű megoldást látni a Microsofttól.
VálaszTörlésTamás Tóth azzal természetesen egyetértek, hogy a stratégia része a marketing is, bár van külön marketing stratégia is. Viszont a technikai része a stratégiának szerintem rendben volt, lett volna, illetve kialakult menet közben, még ha valóban elsőre nem is látszott tisztán.
VálaszTörlésApple és MS között nem elhanyagolható különbség a megmozdítandó, átterelendő, megszólítandó felhasználóbázis mérete és főleg összetétele. Önmagában ez irgalmatlan nehezítést jelent, a mozgásterük nagyon szűk, lévén az üzleti szféra, a nagyvállalatok érzékenyek a változásokra és lomhán követik le, ha egyáltalán hajlandóak és nem köpik élből vissza. Ebből rengeteg dolog származik az MS számára, s még akár marginálisabb jelentőségű dolgokat is nehezebb keresztülvinniük.
Almáék céltudatosságát nem boncolgatnám, pont most, amikor életvitelszerűen fanatikusok is kimondják, hogy egyértelműen a pénz vált a fő mozgatórugóvá és nem a felhasználó. Az MS-nek piaci kényszerei vannak, alma meg minél többet ki akar sajtolni a piacból. Másrészt meg pont az iPhoneok kapcsán általános vélemény, hogy tyúklépésekben toldozgatják, kiadásról kiadásra csepegtetik bele a dolgokat, ösztökélnek a sűrű készülékcserére, radikális fejlesztések nélkül. Szóval részemről ez a vonal sem látszik igazán helytállni, almáék is lekerültek az innovatív palettáról.
Lényeg a lényeg, hogy szerintem MS kapcsán kevéssé mérvadó, hogy mi és hogyan zajlik az almáskertben, teljesen másak a körülmények, feltételek, adottságok, lehetőségek, kétlem, hogy azonos vagy hasonló stratégiát kellene alkalmazzanak.
Horváth Gyula nekik kellen megmaradjon a sima natív klasszikus Win. Avagy borzasztó egyszerűvé tenni, hogy igenis élhessen a lehetőséggel.
VálaszTörlésTamás Tóth Aki fan az is tudja mi a baj az almával de számára megéri a plusz pénzt mert jobban ki tuja használni mint az MS rendszerét. Ugyanez igaz az Android vs apple vitákra is. Különböző emberek léteznek különböző igényekkel és mindenki azt használ ami neki a leginkább megfelelő. ✌️
VálaszTörlésTamás Tóth szerintem ami elleshető, azt meg is lépték, pl megcsinálták az Áruházat ők is és folyamatosan helyezik át rá a hangsúlyt, ami még tovább is bővíthető lenne.
VálaszTörlésKínlódtak, töketlenkedtek, ez vitathatatlan, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy tényleg, valóban megvolt vagy meglett volna a lehetőségük másik pályára.
Horváth Gyula azt tudnám elképzelni, hogy szimplán az áruházon keresztül meg lehetne venni a felhős futtatás lehetőségét, vagyis egy virtuális gépet ilyen-olyan konstrukciókban.
S ehhez társítva el tudnám képzelni, hogy a programok telepítői, vagy méginkább a Windows maga a telepítések során felkínálná a lehetőségét (avagy ha csak a felhő a lehetséges és van is rá előfizetett konstrukciónk), hogy akkor ezt most nem helyben, hanem a felhőben lévő virtuális gépünkre telepítse. A futtatást pedig szintén elintézhetné úgy, hogy ha a programot indítjuk, akkor megkapjuk annak ablakát és kész, mintha csak helyben futna. S persze ha akarod, akkor átjöhet a teljes desktop felület is, ha arra van szükség. Valami ilyesmit már az RT környékén is vártam volna, szerintem volt róla agymanés.
Attila Csongor Kiss A felhő sok esetben nem opció, vannak netet nem elérő gépek is céges környezetben bőven. De amúgy ahol van net, ott ez valóban lehetne egy lehetőség.
VálaszTörlésHorváth Gyula az akkor egy mérlegelendő szempont és abban az esetben nyilván nem az a járható út és nem ez a verzó.
VálaszTörlés