Ugrás a fő tartalomra

Microsoft: Elszámítottuk magunk a Windows 10-zel


http://pcforum.hu/hirek/18540/microsoft-elszamitottuk-magunk-a-windows-10-zel

Megjegyzések

  1. A windows 7 óta leginkább csak elszámítják magukat.

    VálaszTörlés
  2. Eggyel több ok, hogy belehúzzanak a telefonba.

    VálaszTörlés
  3. Nádi András Nem akartam addig visszamenni. Meg azért a hetes még sikeresnek volt mondható, úgy tudom. Ha nem is egy XP, de sikeres.

    Attila Csongor Kiss Oknak ok, csak úgy érzem, most nagyon kéne valami megalapozott és jól végrehajtott terv is. Például a felhőben, és a vállalatokra koncentrálva, hogy a legerősebb felhasználói bázis megmaradjon. A winphone meg lehet ilyen hobbiprojekt, ami nagyon jó, ha sikerül, de számítani nem szabad rá. Annál ugyanis, ha nem is lottó ötös, de négyes vagy hármas a siker esélye.

    VálaszTörlés
  4. Horváth Gyula ahogy én látom a stratégia megvan, megvan hozzá a rendszer is és a szolgáltatások is. Nagyot fejlődtek a licenszelési politikában is, az Office 365 előfizetéses konstrukció nagyon bejött és életképes.

    A telefon viszont nagyon hiányzik a képletből, ideje lenne fókuszt kapjon, és pont nem hobbiprojektként kezelni.

    És legfőképpen nem a mobiloknál megszokott terjedési arányokhoz viszonyítani a desktop rendszerét. Ez mindigis lomhább volt, főleg vállalati környezetben. Szóval lehet, hogy a célkitűzéshez képest ez elmaradás, de szerintem jelen környezetben ez bizony még így is nagyon jó eredmény. A konkurensek nyomása alatt és a telefonok térnyerése mellett elérni a leggyorsabb terjedést, az jó alap és lehetetlen lenne egy rossz termékkel.

    VálaszTörlés
  5. Én attól tartok a saját mobil platformot nem tudják már életképesre összehozni. A felhőt igen, de ennél fontos, hogy a mobilokon is elérhető legyen, tehát androidra és iosra fejleszteniük KELL. Ha beüt(ne) a winphone, az akkor is még 3 év minimum, mire érdemi platform lesz, és akkor is csak egy a 3 közül, nem egyeduralkodó.
    A céges csetjük, bár nem rossz, de messze nem egy Slack népszerűségben, és tudásban sem. Ezen a területen nagyon kéne valami jó dobás. Skype se erősödik, és nem nagyon tudják kihasználni a lehetőségeit, érdemben semmi nem történt mióta megvették. Stb.

    VálaszTörlés
  6. ez amúgy már megint csak egy általános pfúj új windows effektus. win10 messze az egyik legjobb windows az utóbbi pár közül. Igen sokkal jobb mint a win7.

    VálaszTörlés
  7. Zoltan Bihari De ettől még nem használják annyian, mint szeretnék. És sajna a bevezetés erőltetésével nemcsak új felhasználókat, de ellenzőket is szép számmal begyűjtöttek. És még a Win10 beállító felületei és bőven hagynak maguk után kívánnivalót, még mindig nem tették rendbe. Nyilván soha nem is fogják, ami nem egy túl jó üzenet.

    VálaszTörlés
  8. Horváth Gyula felhasználói felület szerintem rendben van end userek számára. Persze ezt advanced usereket nem vígasztalja (igaz nem is azok vannak többen). a kampány baromi gáz volt ebben egyetértünk. Egyébként gaming vonalon úgy sem lesz más választás mert csak win10től van dx12 (tudom ez sem a legszélesebb réteg).

    VálaszTörlés
  9. Nem kell a telefonnak egyeduralkodóvá nőnie, bőven elég, ha logikusan és gond nélkül választható opcióvá válik a másik kettő mellett.

    Hatalmas hiba, ha a desktoppal és más felhasználásokkal az integráltságot és szimbiózist nem alakítják ki a végletekig.

    Közben a stratégia részeként nyugodtan fejleszthetnek továbbra is mindhárom mobil platformra, elvégre az eszközkészletük megvan hozzá.

    VálaszTörlés
  10. Zoltan Bihari Az attól függ mit akar szegény végfelhasználó. Néha esetleg ő is állítana valamit.

    Attila Csongor Kiss Ettől a gond nélkül választhatóságtól most nagyon messze vannak. Szerintem nem is elérhető már. De addig is amíg netán mégis elérik, kell, hogy a desktopos programjaikat ne cserélje le valaki azért, mert annak nincs megfelelő (értsd android, ios) mobilos elérése. És már ez se nagyon érhető el az otthoni felhasználóknál. A cégeseknél igen, de dolgozni kell erősen.

    VálaszTörlés
  11. Attila Ökrös Mi itt küzdünk ezerrel, te meg csak mozizol? Micsoda dolog ez :-)

    VálaszTörlés
  12. Horváth Gyula pont a Microsoft az, amelyiknek gyakorlatilag az összes szolgáltatását eléred platformfüggetlenül, bármilyen mobilról. S ebben messze előtte is járnak a többieknek.

    VálaszTörlés
  13. Legalábbis az office, ami még mindig talán a zászlóshajó. És a Google töketlenkedik ezen a területen, az jó nekik, az Apple nem mozog erre felé. Más területeken azért van sok aktív, most még kicsi. Slack például András Oláh -t is beszippantotta egy pillanat alatt. És az Azure is jó, de ott az Amazon is erős. A Linkedin felvásárlás is ebbe az irányba mutat, majd meglátjuk mit tudnak kihozni belőle.

    VálaszTörlés
  14. Végre visszatértem a bevásárlásból, persze közben olvastam a postokat, mivel nincs GAP Winre így nehézkes lett volna válaszolnom.
    Két részre bontanám a gondolataimat:
    - Vállalati környezet: miért, minek váltanának a vállalatok, mikor az általuk használ vállalatirányítási szoftverek elfutnak Xp/7-s környezetben. A biztonságot pedig letudják avval, hogy hátha a kiszolgáló szerverek megfogják azt amit meg kell. Ergo, semmi sem készteti őket arra, hogy váltsanak. Esetleges HW vásárlásnál pedig felheckelik a WIN10 helyett az Xp/7-t.
    - Mobil környezet: sajnos azt kell mondjam, hogy kézzel fogható a leépülés, bármennyire is fáj ez nekem, mint WinPhone felhasználó. Tulajdonképpen az összes volt Nokia-st kirúgták, ergo nincs aki értékesítse a WinPhone-kat, itthon is már csak egyetlen ember van aki ezzel foglalkozik, kérdés hogy meddig.
    Összességében a régi lemezt kell feltenni, miszerint: amíg a fejlesztőket nem szippantja be a Win10 -minden előnyével és hátrányával - ,addig ne is várják azt, hogy a terveiknek megfelelően alakulnak a dolgok.

    VálaszTörlés
  15. Horváth Gyula Az Azure akkor igazán erős, ha kimondottan MS terméket - Dynamics CRM és kapcsolodó SW-k - használsz rajta. Akkor brutális.

    VálaszTörlés
  16. Nádi András Mi demoszervernek használtuk. Először az Amazont, aztán az Azure-t, utóbbi jobban kezelhető, és amikor nem megy a virtuális gép, akkor sokkal olcsóbb. De aztán egy állandóan futó hazai felhős megoldás lett, sokkal gyorsabb és kényelmesebb, mert nem kell ki- és bekapcsolgatni.

    VálaszTörlés
  17. A MS mobil fejlesztési stratégiáját önmaga akadályozza. Ma már nem lehet óriás fejlesztési ciklusokkal dolgozni. Nem lehet egy évvel egy release bejelentése után kijönni egy korlátozott hardver támogatottságú, az előző verzióval korlátozottan kompatibilis, erősen zárt rendszerrel. Megszellőztetés után kijönni, havonta új verzió értelmes javításokkal és feature-ökkel, széles támogatással, nyitottsággal, hogy terjedhessen szinte bármilyen vason, és fejleszthessen rá könnyen bárki bármit.

    VálaszTörlés
  18. Sancho Vi At Pontosan, és itt jön képbe az ígéretek, projectek, feature-k elkaszálása. Amikre sokan feltettek volna mindent.

    VálaszTörlés
  19. Csakhogy nem fognak. Egy 0,9% elterjedtségű rendszerrel nem szívesen foglalkoznak a fejlesztők. Ahol ráadásul a trend is csökkenő. Van pár lelkes ember még, akik megveszik a winphone-t, lemondanak az okostelefonság egy jó részéről, cserébe kapnak egy viszonylag olcsó és stabil készüléket, amivel azért sok mindent lehet csinálni, korlátozott választékkal, és sok mindent meg nem. Pont olyan a winphone, mint a Linux. Majdnem minden fajta programból van rá valami, de messze nem akkora a választék, mint windowsra.

    VálaszTörlés
  20. Horváth Gyula nem csak az Office, minden mást is első kézből elérsz bármelyik mobillal.

    Sancho Vi At ezt már ők is felfogták. Vélhetőleg erre is megoldásnak szánják az új rolling release szerű kiadásokat. Ugye arról volt szó, hogy ez az utolsó konkrét verzió. S már most is ennek megfelelően működik a frissítés is, nagyobb tömegű változások gyakorlatilag egy komplett buildként jönnek a rendszerre desktopon is és mobilon is. Insider build idén kb a hatodik jött le a telefonomra.
    HW támogatás elvileg nem lehet gond, a rendszer P&P. A rá fejlesztés lehetősége adott. A nyitottság kontra zártság kérdésében én nem bánom, hogy nem olyan tiritarka emiatt a paletta, mint Androidon, ahol a gyártók telepatkolják a rendszert mindenfélével. Van rá ugye példa, hogy a sikernek nem gátja a zártság.

    VálaszTörlés
  21. A WinPhone Linux párhuzam nagyon jó.
    De ....
    Mindig van egy de:) Elvileg, ha igaz, akkor jönnek a külső gyártók telefonjai, amik vagy megint lukra futnak, mint régi Win rendszerrel, vagy valóban megmentik a platformot. Bár, a HP MWC díjnyertes telóját nyár elejére ígérték és most talán szeptember lesz belőle.
    (azt mondjuk nem tudom, hogy hogy lehet valami díjnyertes, ha nincs belőle működő képes darab)

    VálaszTörlés
  22. Ennek a "hírnek" az égvilágon semmi értelme.

    VálaszTörlés
  23. Attila Csongor Kiss Mi az a P&P?
    Kemény Zsolt Akár van értelme, akár nincs, mi ilyenkor mindig MS igazgatótanácsba megyünk át, és kialakítjuk a következő évek üzleti stratégiáját. Multinacionális cégek irányításához ugyanis jól értünk :-)

    VálaszTörlés
  24. Attila Csongor Kiss Banyek, ez valahogy nem rímelt nekem ide.

    VálaszTörlés
  25. De vajon jutnak belőle ide is? Nem biztos.

    VálaszTörlés
  26. Nádi András előbb-utóbb csak tán. Közben olvasom, hogy a HP meg Hollandiában kapható már.

    VálaszTörlés
  27. Ők vigasztalásul kapták, mert nem jutottak ki az EB-re.

    VálaszTörlés
  28. Attila Csongor Kiss Azt meg hogy? Feliratkoztam a HP oldalán, hogy értesítsenek, ha bármi történik a telóval, de idáig semmi sem jött. Linked van?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése