Mondjuk ezt nem árt tudni, szerintem a kütyük segíthetnek az optimális testsúly fenntartásában a folyamatos monitorozással és visszajelzéssel, ha kezd eltérni tőle az ember.
Az aktív életmód változtatást is segítheti, de önmagában persze, hogy nem elég az információ, hogy ma sem mozogtam :)
Itt inkább fordított hatás lehet. A karkötő méri a napi lépésszámot, és ha rosszul értékeli valaki ezt, akkor azt hiheti, na, ma megint eleget mozogtam. A direkt edzésen kívüli aktivitás mérésének semmi értelme sincs. Ráadásul bármelyik kütyü be tud haluzni pár ezer lépést, ha épp valami olyanja van.
Az edzést is leginkább azért érdemes mérni, mert a teljesítés motiváló lehet.
A kevesebb kalória bevitele segíti a fogyást, a mozgást mérő kütyük az aktív mozgás mennyiségének növelésére ösztönöznek. Egy csomó embernek drasztikusan megváltoznak kizárólag emiatt a szokásai.
Otto Olah persze, de az, hogy egyes esetekben segíthet a fenti okok miatt még nem zárja ki, hogy a többség számára nem segít és a cikk szerintem erre utal.
Talán az állandó monitorozás tévesen az aktivitás érzetét kelti. Máshogy nem nagyon tudom magyarázni a jelenséget. Mert, ha akár kütyüvel, akár anélkül, ugyanazt csinálja valaki, akkor az eredmény is ugyanaz lesz.
Engem motiválnak az ilyen mérős dolgok, de a Mi Bandet tényleg letettem, az nem ad hozzá érdemben. Ellenben a nagyobb mozgások (séta, futás) követése a Sportypallal motivál, meg persze a kajálás követése a Kalóriabázissal.
A cikk a fogyással való korrelációt vizsgálja. Nem csodálkozom azon, hogy nem találtak ilyet, a napi egy óra gyaloglás mellett simán lehet hízni. De az egészséges életmód alapja a mozgás, ebben sokat segít. Rengeteg olyan nap van, hogy este 9-kor kimegyek futni, kizárólag azért, mert nem volt még meg a napi aktív kalóriám. 10 hónapja minden nap megteszem ezt, kivéve azt az egy hetet, amikor egy iOS béta hiba miatt nem működött az okosórám. Mérés nélkül idöpocsékolásnak éreztem, minden nap pihenéssel ajándékozta meg magamat. De fogyni ennyi mozgással nem lehet, ahhoz kevesebb kalóriát kell zabálni.
Fura, hogy ennyire befolyásol az óra. És amikor napközben többet gyalogolsz, akkor kevesebbet futsz? Főleg azért érdekes ez, mert ezek a kütyük a kalóriát szerintem elég távolról becslik. Jó, az Apple az nyilván minden másnál pontosabban és hihetőbben, de azért akkor is :-)
Nem érdekel, mennyire pontos a kalóriabecslés, az a motiváció, hogy ki van tűzve napi 600 aktív (Apple) kalória, amit kb. egy órányi mozgással el lehet érni. A sima napi mászkálással ez nem jön össze, kell érte tennem valamit minden nap. A telefonom eddig is mérte hogy hányat léptem, Google Fit méri magától, hogy mennyit biciklizek vagy futok, de nekem az óra hozta meg az, hogy egy mozdulattal látom, hogy hol állok, és a kimaxolt karikák motiválnak, hogy minden nap érjem el a célt Ellenkező esetben bizonyítékot kapnék arra, amit amúgy is sejtek: hogy lusta, fotelban üldögélő típus vagyok. Az a kegyetlen ezekben a karikákban, hogy nem számít, hogy 50 km-t bicikliztem szombaton és többszörösen túlteljesítettem a célt, másnap nulláról indul újra a mérés. Mérés nélkül hétszentség, hogy egy ilyen bicikilizést 3 pihenőnappal követném. Tegnap esett az eső (hónapok óta először), úgyhogy tudtam, hogy nem fogok tudni kimenni este futni. Ezért bent maradtam tovább az irodában, és kétszer 15 percet lépcsőztem. Utána gyalog mentem el fiamért a Lego klubba, nem autóval. Futni egyébként nagyjából az óra miatt kezdtem el, soha sem szerettem, de lassan kezdem megszokni. És nem vagyok egyedül ezzel a tapasztalattal, feleségem is hajszolja az óráján a fitnessz karikákat, és ő egyáltalán nem kütyübolond mint én.
Tudnak ezek motiválók lenni, az nem vitás. Én viszont pont a napközbeni tötyögést akartam kizárni, de a Mi Band azt nem tudta, így megemeltem a lépésszámot 1500-zal, így az esti sétára kb. annyi maradt, amennyit akartam. De aztán eluntam és egy appal mértam, amit lehetett időkorlátozni. Aztán azt is eluntam, és most csak a futásokat mérem, mert a séta helyett inkább súlyzózást tervezek télire. Én nem szerettem a napi feszítést. A heti, havi terveket jobban szeretem.
Horváth Gyula Én régebben lépésszaámot mértem, és havi cél volt kitűzve. Azzal az volt a gond, hogy a biciklizést nem számolta be. Ezért vált be nekem az, hogy kalóriában mérek, mert sokféle különböző dolgot be tud számítani, még súlyzózást, elliptical, vagy evezőgépen való edzést is. Az Apple Watch hátránya, hogy nem adományozhatsz magadnak mondjuk 10 naponként egy teljes pihenőnapot anélkül, hogy az meglátszana teljesítetlen napként. http://www.sancho.hu/files/blog/sanchoplus/02/da/47/02da47072ec10ddaa491cd305a571e0b.png
Kalória nem érdekel, nagyon pontatlan is, meg olyan hülyén is hangzik, hogy 350 kcalt- futottam. A 4 km jobb nekem. Meg csak az edzés érdekel, a napközbenit ne számolja nekem.
A kalória csak a cél kitűzésében jön elő, mindegy hogy gyalogolsz, lépcsőzöl, futsz, vagy biciklizel, csak mozogjál ennyit minden nap. Egy gombnyomással meg lehet nézi a távolságot, és a lépésszámot is. Nem lehet kikapcsolni a napközbeni mászkálás méréset. És korábbi kérdésedre válasz: ha azt mondja estére az óra, hogy már mászkáltam eleget, akkor rövidebb körre megyek ki futni, mert elég lusta vagyok. Ha nem mondaná hogy hiányzik még X kalória, akkor ki sem mennék :)
Otto Olah Igazából mindegy mennyire pontos, mennyire "tudományos", a lényeg, hogy motiváljon. Nálad ezt elérte, tehát neked jó. Nálam is biztos elérné, ahogy egy ideig a Mi Band is elérte, csak aztán meguntam, és visszaálltam a korábbi metódusra.
Minden mérés nélkül is el lehetne érni, hogy lefussam az adagomat, de egy időmérés és táblázatba felírás már tényleg elég lenne, mégis inkább Sportypalozok :-) De a lényeg, hogy nem vagyok kütyüfüggő!
Persze hogy nem.
VálaszTörlésHacsak azzal nem, hogy kevesebb pénz marad kajára :)
VálaszTörlésvagy ha olyan nehéz, hogy 500+kcal-ba kerül a cipelése :)
VálaszTörlésMondjuk ezt nem árt tudni, szerintem a kütyük segíthetnek az optimális testsúly fenntartásában a folyamatos monitorozással és visszajelzéssel, ha kezd eltérni tőle az ember.
VálaszTörlésAz aktív életmód változtatást is segítheti, de önmagában persze, hogy nem elég az információ, hogy ma sem mozogtam :)
Itt inkább fordított hatás lehet. A karkötő méri a napi lépésszámot, és ha rosszul értékeli valaki ezt, akkor azt hiheti, na, ma megint eleget mozogtam. A direkt edzésen kívüli aktivitás mérésének semmi értelme sincs. Ráadásul bármelyik kütyü be tud haluzni pár ezer lépést, ha épp valami olyanja van.
VálaszTörlésAz edzést is leginkább azért érdemes mérni, mert a teljesítés motiváló lehet.
Attila Debreceni az is egy lehetőség :)
VálaszTörlésEz a cím marhaság.
VálaszTörlésA kevesebb kalória bevitele segíti a fogyást, a mozgást mérő kütyük az aktív mozgás mennyiségének növelésére ösztönöznek. Egy csomó embernek drasztikusan megváltoznak kizárólag emiatt a szokásai.
VálaszTörlésOtto Olah persze, de az, hogy egyes esetekben segíthet a fenti okok miatt még nem zárja ki, hogy a többség számára nem segít és a cikk szerintem erre utal.
VálaszTörlésTalán az állandó monitorozás tévesen az aktivitás érzetét kelti. Máshogy nem nagyon tudom magyarázni a jelenséget. Mert, ha akár kütyüvel, akár anélkül, ugyanazt csinálja valaki, akkor az eredmény is ugyanaz lesz.
VálaszTörlésEngem motiválnak az ilyen mérős dolgok, de a Mi Bandet tényleg letettem, az nem ad hozzá érdemben. Ellenben a nagyobb mozgások (séta, futás) követése a Sportypallal motivál, meg persze a kajálás követése a Kalóriabázissal.
A cikk a fogyással való korrelációt vizsgálja. Nem csodálkozom azon, hogy nem találtak ilyet, a napi egy óra gyaloglás mellett simán lehet hízni. De az egészséges életmód alapja a mozgás, ebben sokat segít. Rengeteg olyan nap van, hogy este 9-kor kimegyek futni, kizárólag azért, mert nem volt még meg a napi aktív kalóriám. 10 hónapja minden nap megteszem ezt, kivéve azt az egy hetet, amikor egy iOS béta hiba miatt nem működött az okosórám. Mérés nélkül idöpocsékolásnak éreztem, minden nap pihenéssel ajándékozta meg magamat. De fogyni ennyi mozgással nem lehet, ahhoz kevesebb kalóriát kell zabálni.
VálaszTörlésFura, hogy ennyire befolyásol az óra. És amikor napközben többet gyalogolsz, akkor kevesebbet futsz? Főleg azért érdekes ez, mert ezek a kütyük a kalóriát szerintem elég távolról becslik. Jó, az Apple az nyilván minden másnál pontosabban és hihetőbben, de azért akkor is :-)
VálaszTörlésNem érdekel, mennyire pontos a kalóriabecslés, az a motiváció, hogy ki van tűzve napi 600 aktív (Apple) kalória, amit kb. egy órányi mozgással el lehet érni. A sima napi mászkálással ez nem jön össze, kell érte tennem valamit minden nap. A telefonom eddig is mérte hogy hányat léptem, Google Fit méri magától, hogy mennyit biciklizek vagy futok, de nekem az óra hozta meg az, hogy egy mozdulattal látom, hogy hol állok, és a kimaxolt karikák motiválnak, hogy minden nap érjem el a célt Ellenkező esetben bizonyítékot kapnék arra, amit amúgy is sejtek: hogy lusta, fotelban üldögélő típus vagyok. Az a kegyetlen ezekben a karikákban, hogy nem számít, hogy 50 km-t bicikliztem szombaton és többszörösen túlteljesítettem a célt, másnap nulláról indul újra a mérés. Mérés nélkül hétszentség, hogy egy ilyen bicikilizést 3 pihenőnappal követném. Tegnap esett az eső (hónapok óta először), úgyhogy tudtam, hogy nem fogok tudni kimenni este futni. Ezért bent maradtam tovább az irodában, és kétszer 15 percet lépcsőztem. Utána gyalog mentem el fiamért a Lego klubba, nem autóval. Futni egyébként nagyjából az óra miatt kezdtem el, soha sem szerettem, de lassan kezdem megszokni.
VálaszTörlésÉs nem vagyok egyedül ezzel a tapasztalattal, feleségem is hajszolja az óráján a fitnessz karikákat, és ő egyáltalán nem kütyübolond mint én.
Tudnak ezek motiválók lenni, az nem vitás. Én viszont pont a napközbeni tötyögést akartam kizárni, de a Mi Band azt nem tudta, így megemeltem a lépésszámot 1500-zal, így az esti sétára kb. annyi maradt, amennyit akartam. De aztán eluntam és egy appal mértam, amit lehetett időkorlátozni. Aztán azt is eluntam, és most csak a futásokat mérem, mert a séta helyett inkább súlyzózást tervezek télire.
VálaszTörlésÉn nem szerettem a napi feszítést. A heti, havi terveket jobban szeretem.
Horváth Gyula Én régebben lépésszaámot mértem, és havi cél volt kitűzve. Azzal az volt a gond, hogy a biciklizést nem számolta be. Ezért vált be nekem az, hogy kalóriában mérek, mert sokféle különböző dolgot be tud számítani, még súlyzózást, elliptical, vagy evezőgépen való edzést is. Az Apple Watch hátránya, hogy nem adományozhatsz magadnak mondjuk 10 naponként egy teljes pihenőnapot anélkül, hogy az meglátszana teljesítetlen napként.
VálaszTörléshttp://www.sancho.hu/files/blog/sanchoplus/02/da/47/02da47072ec10ddaa491cd305a571e0b.png
Kalória nem érdekel, nagyon pontatlan is, meg olyan hülyén is hangzik, hogy 350 kcalt- futottam. A 4 km jobb nekem. Meg csak az edzés érdekel, a napközbenit ne számolja nekem.
VálaszTörlésA kalória csak a cél kitűzésében jön elő, mindegy hogy gyalogolsz, lépcsőzöl, futsz, vagy biciklizel, csak mozogjál ennyit minden nap. Egy gombnyomással meg lehet nézi a távolságot, és a lépésszámot is. Nem lehet kikapcsolni a napközbeni mászkálás méréset. És korábbi kérdésedre válasz: ha azt mondja estére az óra, hogy már mászkáltam eleget, akkor rövidebb körre megyek ki futni, mert elég lusta vagyok. Ha nem mondaná hogy hiányzik még X kalória, akkor ki sem mennék :)
VálaszTörlésOtto Olah Igazából mindegy mennyire pontos, mennyire "tudományos", a lényeg, hogy motiváljon. Nálad ezt elérte, tehát neked jó. Nálam is biztos elérné, ahogy egy ideig a Mi Band is elérte, csak aztán meguntam, és visszaálltam a korábbi metódusra.
VálaszTörlésMinden mérés nélkül is el lehetne érni, hogy lefussam az adagomat, de egy időmérés és táblázatba felírás már tényleg elég lenne, mégis inkább Sportypalozok :-) De a lényeg, hogy nem vagyok kütyüfüggő!